Békés-Dánfok - Körösök vidékeBékés megye - falusi turizmus szállás |
A szállás térképet kicsinyítheted, nagyithatod, az egérrel mozgathatod, átválthatsz domborzatra, műholdas képre |
||||
|
Falusi Turizmus Centrum szállás nagyobb térképen való megjelenítése |
|
| Szomszédos települések, 1-10 km-s gyűrű: Murony, Tarhos Szomszédos települések, 11-20 km-s gyűrű: Békéscsaba (Gerla, Mezőmegyer), Bélmegyer, Doboz, Kamut, Köröstarcsa, Mezőberény Szomszédos települések, 21-30 km-s gyűrű: Csabaszabadi, Csárdaszállás, Gyula (Gyulavári), Hunya, Kétsoprony, Kondoros, Körösladány, Méhkerék, Okány, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Telekgerendás, Újkígyós, Vésztő |
Partner a környéken Békés-Rosszerdő Körösök Völgye Turista Egyesület A békés megyei turista egyesületek több túrát is szerveznek a tél végén, illetve a tavasz elején. A mezőberényi Alföld T.E. 2006. február 11-én, szombaton rendezi meg szokásos dobozi téli túráját. A korábbiakhoz képest annyi változott, hogy a túra útvonala megfordult: Mezőberényből indul és a Gyula melletti József Szanatórium vasúti megállónál ér véget. Akinek a 36 km-es táv sok, Békésen (16 km), illetve Dobozon (24 km) is befejezheti a gyaloglást. Immár 16. alkalommal rendezi meg a Körösök Völgye Turista Egyesület 2006. február 26-án, vasárnap a Jégtörő túrát ... Tovább a forráshoz |
![]() falutur.hu szállások ![]() |
![]() Falusiturizmus szállás. Budapest 210 km-re, vízparti szállás. Horgászoknak ideális, a Kettős-Körös (becsatlakozó élővíz csatorna) mindössze 10 m-re a háztól. Békés városközpontja 3 km Üdülési csekk elfogadóhely Bővebben: szállás, fotók a szállásról, szállásár, szolgáltatások, látnivalók, programok, szabad időpontok, szállásfoglalás. Még több szállás, utazás |
![]() FALUSI TURIZMUS CENTRUM 1074 Budapest, Dohány u. 86. Telefon/fax: 061-788-9932 * Mobil: 0630-6353-186, 0630-6329-737 |
||
![]() |
||
|
Települések, ahol üdülési csekkel, online foglalható, aktív szállás található
|
|||
Békés-Dánfok
|
Békés-Rosszerdő
|
Hortobágy
|
Kiskunfélegyháza
|
Kölcse
|
Lakitelek
|
Tiszamogyorós
|
Tiszasüly |
Települések, ahol üdülési csekkel, online foglalható, aktív szállás található
|
|||
Alsószuha
|
Bátor
|
Bogács
|
Cserhátsurány
|
Kács
|
Kóspallag
|
Kozárd
|
Mikófalva
|
Nógrádmarcal
|
|
|
|
Települések, ahol üdülési csekkel, online foglalható, aktív szállás található
|
|||
Agyagosszergény
|
Bakonynána
|
Balatonföldvár
|
Bart
|
Bodonhely
|
Csáford
|
Csákberény
|
Csákvár
|
Háromfa
|
Káptalantóti
|
Kárász
|
Kecskéd
|
Kisbucsa
|
Magyaregregy
|
Mecseknádasd
|
Nagyrécse
|
Öskü
|
Sármellék
|
Sümegcsehi
|
Szabadszentkirály
|
Szőlőskislak
|
Tata
|
Teleki
|
Tét
|
Zalaújlak
|
|
|
|